

ápr
12
dec
23
Az jutott eszembe hogy frissítem az oldal motorját ha már úgysincs új bejegyzés nagy baj nem lehet belőle. Eddig minden alkalommal összeomlott az egész és telepíthettem újra, de most megtörtént a csoda. Simán gond nélkül ment az automatikus frissítés ezt kaptam a wordpresstől karácsonyra.
dec
11
okt
3

Szuper. Egy nappal azután tudtam meg hogy a világ legnagyobb kyo bajnokságát nálunk rendezik hogy elkezdődött. Kiváncsi lettem volna rá de most már mindegy.
jún
20
Az Eve-online révén már egyszer akartam irni arrol hogy a magyar játékos közösség a virtuális ür ura. Legalábbis az Eve-online-ban igy van ahol két éve megnyerték a játékon belüli versenyt.
Később megjártuk az eRepublik világát ahol szerintem senki nem bánta meg hogy hallgatott rám és részese volt mikor kis országunk gyakorlatilag a padloról felállva lett világhatalom amely legalább a fél világnak megmondja merre hány méter és a másik fele is hozzá igazodik.
Most elhagyva a földet ujra az égbolt felé tekintünk. Magyar fejlesztésű online játék ami ráadásul ingyenes mint ahogy mostanság divat.
Mikor eRepen elfogyott a motivációm körülnéztem mivel lehetne játszani és valami komolyabbat kerestem. Az eRep nagyon komplex és közben mégis nagyon egyszerü játék és bizony sok tekintetben kidolgozatlan. Az egyik ilyen rész a harc. Egy kattintás.
Gondoltam megprobálom az Ogame-et és a Gal6-ot párhuzamosan. Az előbbi szebb grafikával rendelkezik (bélyeg méretü szines képek) a másik sok dicséretet kapott jó helyeken.
Aztán az történt hogy a látszólag gyengébb játék elképesztően meglepett.
Miközben az Ogame-ben gyakorlatilag semmi nem történt három hét alatt addig a Gal6-ban a második hét végén már csapatban találtam magam a harmadik végén már egy szövetség tagja voltam.
A harcok igazi stratégiai elemként vannak a játékban. Egy helytelen döntés könnyen a teljes flottád bukásához vezethet.
Szerepet kap a felderítés mégpedig többféle is.
A tervezés. Hajókra, sebzésekre, sebességre, hajóosztályokra lebontva.
Képzés. Egyes szövetségek posztjaira vizsgát kell tenni.
Nem állitom hogy ez a játék jobb mint az eRep ami jelenleg szerintem az egyik legjobb játék a piacon, de legalább olyan jó. Kicsit más az alapja de a csapatban való játék, a szervezés, vezető-beosztott viszony mindenképpen uj szintre emeli a Travian és társaihoz képest.
Nem tudom mennyire nyilvánvaló hogy a Yellowstone nemzeti park egy úgynevezett szupervulkánon helyezkedik el ami a Toba elnevezésű másik vulkánnal együtt a legveszélyesebbek a földön.
Méreteiknél csak a földre kifejtett hatásuk nagyobb, már ha sor kerül a kitörésre.
A szupervulkánok jellegzetes módon nem hegyek, hanem süllyedékek, kalderáknak nevezett óriási összeomlott kráterek, amelyeket nehéz észrevenni. A Yellowstone kalderája 70 kilométer hosszú, és 30 kilométer széles. Nyolc kilométerrel a föld felszíne alatt egy óriási magmakamra fekszik, amely hatalmas mennyiségű olvadt kőzetet tartalmaz. (A parkban számos vulkáni utóműködési folyamat – pl. a gejzírek – is ennek köszönhetik létezésüket – a képeken ezekre láthatunk példákat.) A kamrában növekszik a nyomás, fölötte a felszín megemelkedik, és jól mérhetően emelkedik a hőmérséklet is. A vulkanológusok azonban nem tudják pontosan előre jelezni, hogy mikor fog kitörni a vulkán.
A szupervulkánok a legnagyobb valószínűséggel a szubdukciós zónákban fordulnak elő, ahol a kőzetlemezek egymás alá buknak. A pacifikus szegély és DK-Ázsia különösen veszélyes ilyen szempontból. De van egy kaldera Dél-Olaszországban, Nápoly közelében is. Ez ugyanolyan lehet, mint a Yellowstone, csak kisebb kiadásban.
A szupervulkán kitörésének az ereje jóval nagyobb, mint a normál kitöréseké. A felszabaduló energia egy üstökös vagy egy aszteroida becsapódásával hasonlítható össze. Egy aszteroida elterelésével még meg lehet próbálkozni, viszont semmit nem tehetünk a szupervulkánok kitörése ellen. A robbanás több köbkilométer kőzetet, hamut, port, kén-dioxidot juttat a felső atmoszférába, ahol ezek visszaverik a beérkező napsugarakat, erősen csökkentve ezzel a Föld felszínének hőmérsékletét. A hatása szinte olyan, mint egy nukleáris háború után bekövetkező nukleáris tél. Ezek a hatások 4-5 évig eltarthatnak, miközben a termések elpusztulnak, és a teljes ökoszisztéma összeomlik.
A vastag jégtakarókból vett fúrómagminták azt mutatják, hogy a szumátrai Toba kitörése 74 000 évvel ezelőtt 3-5 oC globális lehűlést okozhatott, ami talán a 10 oC-ot is elérhette a közepes és magas földrajzi szélességeken.
Konkrétan Észak-amerika jó részét hazavágná és Európában éveken keresztül a jég lenne az úr.
Annyi pánikkeltés még a végére hogy a Yellowstone nemzeti park vulkánja pontosan 600.000 évente szokott kitörni és jelenleg 40.000 év késésben van. Reméljük ezek szerint neki nem sürgős, mert részünkről is ráér.
jún
17
Peter Molyneux neve nem ismeretlen gondolom (populous, dungeon keeper, black and white, fable), csupa izgalmas cim. Nemrég bejelentettek egy nagyon érdekes újdonságot “project nadal” néven. Ez egy mozgáérzékelő megoldás xbox360-hoz. Nem ugy mint a wii-ben hanem kamerával. Molyneux pedig ezt demozta nemrég az új játékával (ez a Milo projet) amiről egyelőre többet nem tudni mint hogy egy kisfiú a főszereplő. A csavar az hogy a kissrác közvetlen kapcsolatba kerül a játékossal azáltal hogy beszél vele, bemutatja neki virtuális kertjét, tárgyat dob neki és a video alapján megérti a játékos által rajzolt képet! Mint MI nagyon érdekes és biztos vagyok benne hogy nem kamu, de mint virtuális kisfiú komolyan mondom kicsit ijesztő. Lehet majd valakinek ilyen virtuális barátja? Szeretnénk -e ha a gyermekünknek egy hasonló kisfiú tanítana bárit is? Sőt tovább megyek. Mi van ha a gépünk virust kap a netről ami kifejezetten ezt a kis idilt hivatott tönkretenni. Lenne pár horrorötletem.
jún
15
Csinálhatom vissza a lapot mert a frissités hibásan futott le.



